A P O S I T I V E M I N D , W I L L G I V E Y O U A P O S I T I V E L I F E!

Sziasztok Nyuszik!

Sűrűn bocsánatot kéne kérnem azért, mert így eltűntem, szerintem majdnem fél éve nem írtam, de nem teszem, mert úgy érzem ennyi idő kellet, hogy magamra találjak, megtaláljam az utamat, hogy merre tartok és, hogy meglássam az életemben a szép dolgokat, és megtanuljam értékelni az apróságokat is.

Minden egyes nap legalább egyszer eszembe jut az a mondat ami ennek a bejegyzésnek a címe. Inspirálni szeretném magamat, szeretnék arra a szintre jutni, amikor már nem szorulok arra, hogy más által inspirálódjak. Úgy érzem,hogy jó úton járok és már nem függök olyan erősen dolgoktól, mint ezelőtt. Hosszú időbe telt mire sikerült elhitetnem magammal, hogy ezt más nem teheti meg csak ÉN.

Az elmúlt fél évben fenekestől felfordult az életem. Úgy tervezem, hogy ezt több bejegyzésre fogom bontani, és le fogom nektek írni!  

Ebben az első bejegyzésben szeretném azt megosztani Veletek, hogy hogyan is változott meg a mentalitásom és a hozzáállásom az életemhez,a tanuláshoz, sőt a tovább tanuláshoz!

Az egész azzal kezdődött, hogy válófélben vannak a szüleim (ezt egy másik bejegyzésben ki fogom fejteni Nektek!), így más választásunk nem lévén, elköltöztünk anyukám szüleitől, így anyukámtól is. Az "új" élethelyzet, rettentő fura volt, sok mindent nem tudtam hova tenni, nem tudtam hogy kezelni, fogalmam se volt mit és hogyan csináljak. Meg voltam rettenve, őszintén féltem,hogy mit hoz a jövő,és hogyan fogunk boldogulni. Ez még most is könnyeket csal a szemembe, és a kis gombóc itt liftezik a torkomban. Egy mondatban úgy tudnám megfogalmazni, hogy kétségbe voltam esve. Mivel az öcsém is velünk jött( velem, és apukámmal),így rengeteg figyelmet kellett/kell rá fordítani. Fel kellett nőnöm a feladathoz, amit nem bánok, mert sok mindent másképp látok most már. Az, hogy meg kellett tanulnom főzni, gondoskodni, odafigyelni rájuk, nehéz volt, de meg kell mondanom, hogy mindezt nagyon szívesen és rengeteg szeretettel csinálom. Rájöttem,hogy nem érdemes anyukámmal sem rosszban lenni, sőt neheztelni se szabad rá, jobban teszem, ha elfogadom a döntését, és megbocsátok neki. Higgyétek el, sokszor ,még ha nagyon nehéz is, meg kell bocsátani, nem szabad gyűlöletet felhalmozni magatokban,mert megmérgezi a gyönyörű kis lelketeket és csak keserűséget hoz! Emellett végtelenül hálás vagyok a barátaimnak, akik ha kellett hatszázszor is meghallgatták,hogy mi fáj, és ha látták hogy nagyon padlón vagyok, elvittek kávézni és hagyták,hogy mindent kibeszéljek magamból.

A tanulás nehézkesen ment így, hogy ezzel az új helyzettel is meg kellett barátkoznom közben, de én igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne legyen kihatással a jövőmre, és a tanulmányaimra. Úgy érzem, hogy ezt az akadályt sikeresen vettem hiszen végzős létemre 4,8-as átlaggal büszkélkedhetek! Így túl a kis érettségin, úgy érzem a nagy érettségiig még rengeteg időm van, hogy tényleg nekifeküdjek a tanulásnak, és minden érettségim a lehető legjobban sikerüljön! Ebben nem más motivál, mint a továbbtanulás...

Az örök mumus a továbbtanulás: hova menjek tovább? mit szeretnék? hol lesz jó helyem?... Számomra ez egyszerűbb volt,mint gondolnátok, hiszen mindig is itt motoszkált a fejemben, hogy mit szeretnék később csinálni az életemben, mi az amit SZERETnék csinálni. Sokan próbáltak lebeszélni róla, mondván,hogy nem fizetnek majd jól meg, nem leszek megbecsülve, de én úgy érzem, ha ezt szívvel-lélekkel fogom csinálni, akkor igenis lesz helyem a szakmában! Most már elárulom, hogy az ELTE-TÓK karára fogok menni ami a Tanító-és Óvópedagógus képző kar. Ezen belül is az óvópedagógus részlegre, mivel nagyon jól kijövök a kisgyerekekkel, és nagyon szeretek velük foglalkozni. 02.05.-én lesz az alkalmassági vizsgám, amire gőzerővel készülök, mindent megteszek, hogy sikerüljön, és bízom benne, hogy sikerülni is fog!  Minden vágyam bejutni erre az egyetemre, a nyílt napon nagyon megfogott a hely hangulata, és az emberek  kedvessége. Ha minden jól megy szeptemberben már én is az ottani padokat fogom koptatni!

Mára ennyi szerintem bőven elég lesz, nem sokára jelentkezem a következő bejegyzésemmel, amiben szeretnék az egészséges életmódomról, életmód váltásomról, és az edzéseimről is írni! 

Nagyon szép napot Mindenkinek, mosolyogjatok sokat! 

Millió puszi,Viki!

Októberem utolsó estéje.

Szobám melegében Mia blogját mélázva olvasgattam, azon gondolkozva, hogyan lehet ilyen szerencsés lány? mindig rá kell jönnöm , hogy rengeteget kellett szenvednie ahhoz hogy idejusson, és ilyen boldog legyen, mint amilyen most. Nagyon büszke vagyok rá, amiért ilyen kitartó volt, és sose adta fel. Hihetetlenül ritkán beszélünk, és nagyon üres az a tér amit ő betöltött az életemben. Szóval Mia, ha olvasod, nagyon hiányzol!

Másrészről, még sosem kellett ilyesmiről írnom. Az hogy az ember mekkorát tud csalódni olyan emberekben, akikben végtelenül bízott. Még sose csalódtam senkiben. Komolyan mondom soha. Nem tudom ennek miért most kellett elkezdődnie. Az hogy a hátam mögött mond olyan dolgokat amiket nyugodtan megmondhatna a szemembe, olyan végtelenül fel tud bosszantani, ahogy semmi más. Remélem jövőhétre lenyugszom, mert ha meglátnám most, nem biztos hogy meg tudnám állni, hogy elmondjam neki mit gondolok erről az egészről. és amit mondanék azt nem tenné zsebre.

Miközben itt írok a facebook üzenetet jelző hangok szüntelenül felcsendülnek (már ha a facebook hangra lehet ezt mondani) mindig izgatottan nyitom meg a beszélgetésünket, nem is igazán értem hogy miért. Furcsa dolgokat érzek mostanában, remélem ennél furcsább dolgok már nem jönnek.

Ez a bejegyzés elég átlagosra sikerült. Ma muszáj volt ezeket leírnom, de legfőképp az első részt!

Találkozásból randevúba.

Egy kósza találkának indult a ma délután. Fél három után sietve indultam el a Nyugati felé. Semmi izgulás, semmi feszültség, hiszen az egyik legjobb barátommal találkozok. Az előzményekről elég annyit tudni hogy 1,5 éve elkönyveltem magamban , hogy köztünk a távolság miatt nem lehet több mint barátság. Jól kezeltük, minden nap beszéltünk, sőt beszélünk. éreztem eddig is hogy fontos vagyok neki, és remélem Ő is érezte hogy fontos nekem. A kombínóról leszállva hűvös szellő cirógatta meg arcomat, majd a bevásárló központ felé vettem az irányt. Z, már ott várt rám a vízesés alatt, ahogyan azt megbeszéltük. Ölelése szívmelengető volt, még soha senki nem ölelt így engem. Beszélgetni kezdtünk, és közbe az irányt az egyik ruhaüzlet felé vettük, kínos csöndnek nyoma se volt. amikor nem beszéltünk a csend beszélt helyettünk. Kiülve a teraszra szokásos formánkat hozva bohóckodtunk, ittuk egymás szavait. Nem sokkal később lesétáltunk egy kínaiig, megebédeltünk (Ő jól lakott, én köztudottan nem tudok társaságban enni) , majd visszaültünk a teraszra a hátra lévő időre. Nem vártam hogy megcsókoljon. Először arcon puszilt. Aztán másodszor is. Majd harmadszor is, és ez így ment amíg erőt nem vett magán. Tényleg soha nem hittem volna hogy Ő valaha is megcsókol majd engem. Aztán csak teltek a percek, és én azon kaptam magamat, hogy ajkai, ajkaimon pihennek. Az idő lelassult, mint az igazi romantikus filmekben. 7 felé járt már az idő, mikor elindultunk a pályaudvarra. Megvette a jegyét, majd én gondolván hogy ez csak egy kósza gondolat volt tőle,mármint az egész délután, elköszöntem tőle, és azt mondtam,hogy elindulok hazafelé. Felháborodottan kérdezte tőlem hogy nem akarom e elkísérni a vonatig. Hát hogy a viharba ne akartam volna elkísérni, csak annyira szokatlan volt számomra az egész helyzet. Már felszállásra szólították az utasokat, mikor ő még magához húzott, én lábujjhegyre emelkedtem és ajkaink újra találkoztak. A peronon már nem volt senki, csak mi ketten és ez az új légkör körülöttünk. Elköszöntem , majd mint aki jól végezte dolgát elviharzottam, azt sem tudtam hirtelen honnan indul a 6-os villamos. Megálltam egy percre megnyugtattam magam, majd elindultam hazafelé.

Így történt hogy két barát találkozása randevúba fordult át.

Új(abb) kezdetek.

Azt hiszem alkotói válságom véget ért. Ugyan az életem még nem nyert értelmet, de úgy érzem talán most már tudok olyat írni ami értékelhető. Az elmúlt hónapok önmarcangolással teltek. Az ősz beköszöntével a melankólia, bús árnyai közeledni kezdtek. Lassan, de biztosan utol is értek. Habár szívem megsínylette ezt a fél évet, talán ideje hogy tovább lépjek és változtassak.
Baldahinnal körbevett ágyam védelmében próbálok elzárkózni a világ elől. A felszedett felesleges kilók, a felszedett felesleges aggodalmak felőrölnek. Csak idő kérdése.
A reggeli zöld teák enyhítenek a lelki fájdalmakon, melyek minden reggel úgy nyilalnak belém, mint felajzott íjból kilőtt nyílvessző.Az érzet rövid, pillanatnyi, ám minden reggel elviselni valószínűleg lehetetlen.
A kínok mellett valami jót is fel kéne mutatnom. Hát legyen. Az őszi reggelek vörösbe és barnába burkolózva köszöntenek, amikor kilépek a kapun. Dühöngő esőcseppek verdesik a járdát míg én kinyitom szívárvány színben pompázó esernyőmet. Úgy gondoltam megpróbálom feldobni a napomat egy élénk színű felsővel. Nem mintha használt volna. És csak hogy mindenki tudja, minden napom így telik. De hátha most eljön a változás. Bízok benne. Ám most álommanó álom porát szemeimre szórva szólít álomországba. Engedek a kísértésnek, hát jó éjszakát!

00.00

Éjfélt ütött az óra amikor alkohol mámorban úszva, kézen fogva sétáltak a sötét utcákon. a zaj elhalkult, csak ők voltak, hirtelen egy pillanatra a fiú elengedte a lány kezét, aztán látva hogy a lány egy tapodtat sem mozdult onnan ahol hagyta, visszarohant hozzá, csókot nyomott a homlokára és újra megfogta a kezét. a bódult állapot az érzelmeket nem tompította el. a lány szíve majd kiugrott a helyéről, a boldogságtól, amit azon az estén érzett. a fiú büszkén mutatta be mindenkinek akit csak ismert azon a fesztiválon, ami nyár közepén egy fülledt júliusi napon a lány életének legboldogabb perceit ajándékozta.azon az estén a lány elhitte, hogy tényleg igazán boldog lehet.
Most a lány itt ül, könnybe lábadt szemekkel, és átkozza azokat a boldog perceket.

zavaros dolgok.

először is ott kezdeném talán hogy megjártam a Balaton Sound-ot és most jutottam el odáig hogy hajlandó vagyok róla írni.egész héten kint voltam minden koncertet iszonyatosan élveztem, végig táncoltunk mindent, megismertem egy pár embert, viszont utolsó este nagyon túl lőttem a célon. tényleg nem kellett volna azt az estét megejteni. egyáltalán nem vagyok büszke rá. és részletesebben nem is fogok róla írni, mert nem tartom menő dolognak ezt kiteregetni.
fejlemények a válás ügyben.anyukám elhagyta a barátját. azt hittem rendbe jönnek a dolgok megint együtt voltak sokat apuval, beszélgettek. de mint kiderült ez édes kevés, ma anya közölte hogy ő gondolkozik azon hogy újra kezdjék. hatalmasat csalódtam benne. sajnos. elsőre elfogadtam, nem tetszett de elfogadtam. de ezt már nem tudom lenyelni hogy úgy visszamenne hozzá hogy a hapsi átverte, és akkor ilyen nyáladzós levelekkel próbálja visszaszerezni, és nem tud értelmes választ adni arra hogy miért hagyta szarban anyut. nekem ez sok. nem értem őt. apu végig mellette volt, pedig ő csalta meg aput. nem értem miért nem értékeli. már nem tudom mivel kéne foglalkoznom, megint úgy érzem hogy nem akarok itthon lenni. úgy örültem hogy elmúlt ez az érzés. és most megint. utálom.
rám jött a fogyás roham. le akarok fogyni. és hosszú hajat akarok. nem érdekel hogy tucat.jól akarom magam érezni a bőrömben. senki se fogja fel ezt hogy én belenézek a tükörbe és nem vagyok elégedett. nem tartom magamat kövérnek. de nem vagyok elég jó magamnak. és ez a probléma. velem addig nem tudnak semmit se kezdeni amíg jól nem érzem magamat.
egyetlen barátnőmet tudhatom magam mellett. G.-t. mindent tud rólam.jó érzés hogy neki elmondhatok bármit és semmit nem hallok vissza senkitől. jó érzésfeltétlenül bízni valakiben.
és nagyon idegesít hogy lana del rey summertime sadness című száma csak szar remixekben van fent youtube-on.

ennyi amit most nyújtani tudok

forró fülledt este volt mikor V. bent ült a szobájában, dalolászva az ágyán. felhőtlen jókedv lett úrrá rajta. az élet gondtalan, közelednek a gondtalan nyári éjszakák.épp a kedvenc számát énekelte mikor édesapja berontott a szobába becsukta az ajtót, leült vele szembe, és gátlástalanul el kezdte ontani a 'mocskot'.a lány hallgatta, hallgatta. apja egyszer csak könnyei közül felháborodottan rótta fel V-nek, hogy ő ugyan miért nem sír?, neki miért nem fáj?, miért nem érdekli?.V csak állt és nézett,valami választ keresett de csak annyi csúszott ki a száján-'nem tudom'. apja száját csalódott sóhaj hagyta el majd ezek a szavak-'egyedül maradtam'. V-ből kitört a sírás, eddig képes volt tartani magát, de ezután a mondat után olyan végtelen haragot érzett,amit másképp nem tudott kifejezni. próbálta meggyőzni apját,hogy ő ott van neki.de ő csak azért is hajtogatta,hogy egyedül van, senkit se érdekli hogy mi van vele. V leült az ágya szélére,könnyei önkényesen potyogtak a padlóra. apja szabadkozni kezdett, hogy ő nem akarta megsiratni és nem akarta hogy rosszul érezze magát. V anyja benyitott. síró lányát látva, teljes hideg vérrel kezdte ostorozni V apját. mire a lány apja felállt és az anya elé állt. csak veszekedtek és veszekedtek. V az ágyon ülve tördelte a kezét, próbálta elfojtani a sírást, de nem ment. a dühtől görcsben állt mindene, és legszivesebben rájuk kiabált volna,hogy 'elég!'. de ő csak ült és nézte a padlót, miközben mint valami eszement dőlöngélt előre-hátra, a szemei könnybe lábadva , vörösen merengtek a semmibe, és csak egy dolog járt a fejébe-'LEGYEN MÁR VÉGE!'