Szobám melegében Mia blogját mélázva olvasgattam, azon gondolkozva, hogyan lehet ilyen szerencsés lány? mindig rá kell jönnöm , hogy rengeteget kellett szenvednie ahhoz hogy idejusson, és ilyen boldog legyen, mint amilyen most. Nagyon büszke vagyok rá, amiért ilyen kitartó volt, és sose adta fel. Hihetetlenül ritkán beszélünk, és nagyon üres az a tér amit ő betöltött az életemben. Szóval Mia, ha olvasod, nagyon hiányzol!
Másrészről, még sosem kellett ilyesmiről írnom. Az hogy az ember mekkorát tud csalódni olyan emberekben, akikben végtelenül bízott. Még sose csalódtam senkiben. Komolyan mondom soha. Nem tudom ennek miért most kellett elkezdődnie. Az hogy a hátam mögött mond olyan dolgokat amiket nyugodtan megmondhatna a szemembe, olyan végtelenül fel tud bosszantani, ahogy semmi más. Remélem jövőhétre lenyugszom, mert ha meglátnám most, nem biztos hogy meg tudnám állni, hogy elmondjam neki mit gondolok erről az egészről. és amit mondanék azt nem tenné zsebre.
Miközben itt írok a facebook üzenetet jelző hangok szüntelenül felcsendülnek (már ha a facebook hangra lehet ezt mondani) mindig izgatottan nyitom meg a beszélgetésünket, nem is igazán értem hogy miért. Furcsa dolgokat érzek mostanában, remélem ennél furcsább dolgok már nem jönnek.
Ez a bejegyzés elég átlagosra sikerült. Ma muszáj volt ezeket leírnom, de legfőképp az első részt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése