Új(abb) kezdetek.

Azt hiszem alkotói válságom véget ért. Ugyan az életem még nem nyert értelmet, de úgy érzem talán most már tudok olyat írni ami értékelhető. Az elmúlt hónapok önmarcangolással teltek. Az ősz beköszöntével a melankólia, bús árnyai közeledni kezdtek. Lassan, de biztosan utol is értek. Habár szívem megsínylette ezt a fél évet, talán ideje hogy tovább lépjek és változtassak.
Baldahinnal körbevett ágyam védelmében próbálok elzárkózni a világ elől. A felszedett felesleges kilók, a felszedett felesleges aggodalmak felőrölnek. Csak idő kérdése.
A reggeli zöld teák enyhítenek a lelki fájdalmakon, melyek minden reggel úgy nyilalnak belém, mint felajzott íjból kilőtt nyílvessző.Az érzet rövid, pillanatnyi, ám minden reggel elviselni valószínűleg lehetetlen.
A kínok mellett valami jót is fel kéne mutatnom. Hát legyen. Az őszi reggelek vörösbe és barnába burkolózva köszöntenek, amikor kilépek a kapun. Dühöngő esőcseppek verdesik a járdát míg én kinyitom szívárvány színben pompázó esernyőmet. Úgy gondoltam megpróbálom feldobni a napomat egy élénk színű felsővel. Nem mintha használt volna. És csak hogy mindenki tudja, minden napom így telik. De hátha most eljön a változás. Bízok benne. Ám most álommanó álom porát szemeimre szórva szólít álomországba. Engedek a kísértésnek, hát jó éjszakát!