Édesapám anyukájáról lenne szó. Kisebb koromban sokszor, együtt ünnepelt születés napokon, a Keresztapukám olvasott fel verseket, Mama pedig csak sírt. Én csak néztem hogy mi okból sír vajon? Fogalmam sem volt arról hogy Ő rengeteg ideje ír, verseket,történeteket. Sosem beszéltem vele túlzottan sokat, de mindig is vágytam arra hogy elmesélje, mi lett a vérbeli nagypapámmal, akit talán 3 évvel ezelőtt ismertem meg. 2008 nyarán elvitt magával nyaralni. Csak Ő és én, Alsóbélatelep, és a Balaton. Reggelente összeütöttünk együtt valami ínycsiklandó reggelit, azután rejtvényt fejtettünk együtt, vagy éppen kártyáztunk, persze mindig Ő nyert. De nem is bántam , legalább nem hagyott nyerni.Rendszerint a déli kánikula után mentünk le a partra, ami közvetlenül a lakóház mellett volt. Nagyim a kis 'kukacával', én pedig a törölközőinkkel. Napnyugtáig ringatóztunk a tavon, egészen addig míg az én bőröm is összeaszódott, legalább kétszer annyira mint amennyire az övé valaha is összeaszott lesz. A vízben lubickolva minden témát kimerítve, kacarászva tengettük az időnket. Egyik nap rákérdeztem mi lett a nagypapámmal, mire felsóhajtott és azt mondta:'Egyszer úgyis meg kell tudnod, hát legalább tőlem tudd meg!' Véget nem érő történeteket mesélt a szerelmükről, és hogy mennyi mindent elnézett neki. Én csak ámulva néztem, hiszen lehetetlen hogy az én Nagypapám?!. Az évek folyamán megértettem, ahogy elkezdtünk találkozgatni a nagypapámmal. De amikor ott mesélte nekem a Balaton közepén, hogy hányszor megcsalta, sosem segített neki Apukám nevelésében, és mikor beteg lett a Nagymamámra fogta. A hétvégén ünnepelte 60. születésnapját, mint bizalmasának, előre megmutatta mit fog kapni Apu,és az Ő anyukája. hiszen együtt most lettek 180 évesek. remélem lesz még ilyen kerek szülinap! Szóval megmutatta nekem a vörös bársonyba foglalt versekkel és történetekkel teli könyveket. 220 oldalnyi gyönyörű, érzelmes vers. A történetek pedig sokat elmesélnek róla. A versein át érződik mennyi megpróbáltatáson esett keresztül. Végtelenül büszke vagyok rá, hogy mindezek ellenére kiváló egészségnek örvend. Hozzáfogható nővel még nem találkoztam, aki ilyen erős volt.A meg nem született gyermeke,a vér szerinti nagypapám,az édesapja halála, a szegénység. Tényleg elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Egyik kedvenc versem az eddigiek közül:
Carpe diem... Élj a mának...
Carpe diem, élj a mának,
ne adj esélyt az elmúlásnak!
Ha bántanál és bántanálak,
maradj velem és élj a mának.
Igaz...elmúlt a szerelem
és mégis kérlek, élj velem,
mert nélküled az ég se kék,
a zaj is elveszti neszét.
Hol van a régi szenvedély már?
De még reánk sok szép tavasz vár,
ne add fel végleg a reményt,
adjunk magunknak egy esélyt!
Aztán ha eljön a végső óra,
együtt megyünk a hosszú útra,
lelkünk eggyé fonódik ott fenn,
befogad majd a végtelen menny.
De addig kérlek, élj a mának,
ne adj esélyt az elmúlásnak,
ha bántanál és bántanálak,
ne add magad soha másnak!
Carpe diem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése