Please stop lying to yourself

- dúdolgattam magamban, míg az üvegben tükröződő arcát kémleltem.nem hittem volna, hogy valaha is ennyire fognak hiányozni a vele töltött percek. nem értem néha magam, őt vajon miért löktem el magamtól. fiatalabb voltam, és nem értékeltem még azt , amit most legszívesebben a magaménak tudnék. eltemetném a lelkem mélyére egy csodaszép bársony ládikába, a láda kulcsát elhajítanám messzire, amennyire csak lehet. szerettem, hogy itt volt a szülinapomon, és hogy nem tartotta kínosnak a koromat, azt hogy hazakísért, és azt is hogy együtt buszoztunk, szerettem hogy átvitt magukhoz, és büszkén mutatott be a szüleinek, és az Angliában élő keresztanyukájának, és a brit unokatesójának. szerettem amikor csitítgatott, mikor már megőrülni készültem, és hogy felvidított amikor rossz kedvem volt. szerettem hogy megvárt, és hogy a nyakába borulhattam, egy fárasztó nap után. szerettem amikor leteremtett azért mert nem szóltam, hogy időben haza kell érnem , ezért nem mehettem át. szerettem mikor dühös volt, szerettem mikor boldog volt mellettem, szerettem ahogy rám nézett, szerettem amikor, és ahogyan csókolt. szerettem hogy odafigyelt rám, szerettem amikor az utcánkba sétáltunk, és meglátta apukámat a kocsinkkal, és ha nem fogtam volna a kezét, elfutott volna. szerettem hogy fontos volt neki a véleményem. szerettem amikor boldogan mesélte hogy mi történt vele aznap. szerettem mikor felvidíthattam. szerettem mikor a szemébe nézhettem és láthattam hogy szeret. szerettem mikor mellettem feküdt az ágyban, dög fáradtan. szerettem mikor magához húzott. szerettem mikor elszenderült mellettem, én pedig csak néztem őt. szerettem minden percet amit vele töltöttem.

valójában NAGYON hiányzik.