Take a deep breath.

Mély levegő. Kezdd el írni!- bátorítom magam mire a szavak megindulnak. Nehéz írni még így is, hogy tudom, hogy már P úgysem látja amit ide írok. Vágjunk bele. Kezdjük az elejéről. Olybá tűnhetett hogy P számomra egy csoda,egy olyan ember akivel szívesen élném le az életem, és a többi és a többi.Sokat gondolkoztam azon, hogy mikortól tekintek valakire úgy ,hogy ő a nagy Ő. Amikor azt várom hogy mellette ébredjek? Amikor azt várom hogy a karjaiba omolhassak? Amikor egyetlen csókjáért mindenem odaadnám? Amikor minden gondolatom ő? Amikor alig várom hogy láthassam? úgy érzem ez kevés még az Ő-höz.Szóval P. Én teljesen úgy álltam hozzá a kapcsolatunkhoz, hogy lesz ami lesz, én nem erőltetem magamra, úgy lesz ahogy alakul.Jól éreztem magam vele, imádom a humorát, és hogy ennyire vigyáz rám , vagy inkább óvni próbál. De mégis valami hiányzik, amitől azt mondom hogy 'igen-ő-az-akivel-együtt-szeretnék-lenni'. Egy kicsit az az érzés volt bennem mikor mellette voltam, vagy amikor beszéltünk, hogy csak azért jönnék vele össze, mert ő megfelel bárkinek, mert okos, humoros, és megértő. nem pedig azért mert nekem megfelel.nem, nem is kellett volna megfeleljen, csak valami olyan alapvető dolog nincs , amivel magához láncol. Igen, lehet bután hangzik, de ezt érzem. M-nek sokat áradoztam róla, de az sem áradozásvolt, csak győzködni akartam magamat. Szeszélyes vagyok és kiszámíthatatlan dolgokat csinálok. Nem tudom miért nem tudok valakit végre úgy szeretni mint régen bárkit. Az előző barátom gallyra vágta az érzelmeimet, úgy érzem. És azt hiszem most egy újabb csapdába sétálok bele, de a kihívás mindig édes, és hívogató. Erről még nem beszélek. Túl korai lenne. Megemlíteni megemlítettem, ennyi épp elég.

Kiakaszt hogy a volt barátom ír. és tudja hogy a szívem egy kis darabja nála maradt, mikor darabokra törte. Már egész jók viselem, amikor kimondja hogy ő még szeret. Már nem sajog a szívem, csak ritkán. Nem értem mitől jobb neki, hogy leírja hogy mennyire boldog lenne ha újra együtt lennénk, hiszen tudja hogy ez már úgysem fog bekövetkezni. Bár én is vigasztalódok néha a gondolattal hogy talán egyszer meg tudok neki bocsájtani, de ez az egyszer még nem jött el.

Jár az agyam ahogy azt illik. Eszembe jutott. Hatalmas titkot osztok meg veletek. hétpecsétes a legjobb fajtából. Nagymamám első verses kötetét beköttették és 5 példányt készíttettek belőle,így amint készhez kapok belőle egyet, neki állok, és végre megtudom milyen élete volt, hiszen nem mesél túl sokszor , mert tudja hogy úgyis a volt férjéről kérdezném, apukám édesapjáról. Egyszer tudtam rávenni, akkor is keserűen, undorodva mesélte a történeteket. Abban az időben igazán utáltam a vér szerinti nagypapámat. Úgyhogy több mint valószínű, hogy itt is fel fog tűnni egykét hangulatomhoz illő vers, az övéi közül.

Úgy érzem, itt az ideje, hogy nyugovóra térjek! (felvillant közben az ablak, amire egész álló nap vártam, úgy néz ki füllentettem, de aztán ígérem megyek aludni!)

u.i: Párizsról a következő postban írok!