Azután.

Azután csak az számít igazán,hogy biztosítsam neked a támaszt. és

megadjam neked amit csak tudok. B fontos lettél számomra, még ha messze is vagy, nem hagylak el!

~

csak ültem a radiátor melegével átitatott szobában , gyermeteg pirossággal az arcomon, a puha kanapé lábaim köré fonta karjait, míg én tehetetlenül ücsörögtem rajta. gondolatok százai suhantak át agyamon. vajon B, te is úgy érzel mint én? vajon gondolsz-e néha rám? tettem föl szerény kis kérdéseimet a csöndnek, amely félt válaszolni, nehogy megtörje a hallgatag boldogságot. végül a pillanatot az odakint elsuhanó vasparipa szakította félbe, visszarántva engem a rideg valóságba. hideg ujjaimat a billentyűkre helyezve neki kezdtem a gépelésnek, gondolván talán nem sértem meg vele , ha hangot adok az egyik aprócska gondolat foszlányomnak.

~ kár hogy nem hallhatom a hangodat sem.- írtam neki, miközben szívem hevesen vert, már majdnem úgy éreztem kiugrik a helyéről. 'ez csak egy egyszerű mondat' gondoltam. míg válaszára vártam, körmeimmel kopogtatva az asztalon morfondíroztam. megint és megint. egyszer csak a hangra lettem figyelmes. arra a bizonyos hangra amely azt jelzi hogy válaszolt. lassan közelítettem a megnyitandó ablak felé, szívem már úgy lüktetett mintha valaki odabentről próbálná kitaszítani.

~hamarosan.-pillantottam meg. ezernyi kérdés merült fel bennem hogy vajon hogy gondolta ezt? de abban a percben hirtelen másra nem is tudtam odafigyelni csak arra hogy forróság fut végig rajtam. az arcomtól kezdve a nyakamon át az egész testembe.