Napfelkelte előtt léptem ki nyikorgó ajtónkon, ideértél! ideje volt tél! nyakam köré tekertem vastag sálamat,összehúztam magam mint egy apró hógolyó. a hópelyhek játszadozva hullottak az égből összekapaszkodva, ölelkezve, bolondozva. Még Ti is párra leltek. nekem sem szabad feladnom! És tudjátok, el kell mondanom mi furdalja az oldalamat legfőképp.Nem más, mint a fiúk. vajon ők már miért nem udvarolnak? néha olyan jól esne egy-egy kedveskedő szó, egy kis gesztus. nincs szükségem ajándékra, hiszen az hogy valaki van nekem aki szeret, az bőven elég,
sőt.a hó ropogott a talpam alatt, rendületlenül meneteltem az autó felé, ami a fagyott kapunk előtt berregett, keservesen, várva hogy induljunk.Rövid ideig ácsorogtam a kocsi mellett, bámulva a hóesést, újra és újra rácsodálkozva, milyen csodálatos is vagy tél!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése